A termelékenységgel foglalkozó hagyományos elméletek alapján az alacsony munkatermelékenységű országok a tőke és a know-how beáramlása következtében egyre inkább felzárkóznak azon országokhoz, melyekben magas az egy főre jutó hozzáadott érték mutatója. Az elméletezen irányú eredményét az empíria jól visszaigazolta egészen az 1990-es vek közepéig, amikor az európai termelékenység egyre közelebb került az amerikai termelékenységi szinthez. A '90-es évek második felében azonban a termelékenységi mutatók közeledése nem oly mértékű, mint ahogy azt az elméleti tézisek alapján elvárnánk. Az adott időszakbanmind Európa, mind az Egyesült Államok szabad információ és tőkeáramlással jellemezhetők, mégis míg az amerikai termelékenység esetében � főleg az információtechnológiai befektetések folytán � rohamos növekedés figyelhető meg, addig az európai termelékenységről ez nem mondható el, annak ellenére sem, hogy a legutóbbi adatok tükrében az Egyesült Államok veszített ilyen irányú előnyéből. Számos magyarázattal próbálkozhatunk a jelenség megértésére: az európai munkaerőpiac mobilitásának relatív korlátozottsága; az amerikai egyetemi és üzleti szféra eredményesebb együttműködése; a termékpiacok eltérő szabályozottsága, azáltal, hogy egy kevésbé versenybarát  piacszabályozás csökkentheti a versenytársak általi fenyegetettséget, következésképp csökkentve a vállalati szféra szereplőinek termelékenységnövelő technológiák bevezetésére irányuló ösztönzöttségét.