|
Könyvekről
|
|
Írta: Hámori Balázs
|
A gyakran idézett közgazdász vicc szerint a fizikus, a vegyész és a közgazdász hajótörést szenvednek, és egy kopár szigetre vetődnek. Már az éhhalál küszöbén állnak, amikor konzervdobozt sodor eléjük a víz. Az egyetlen bökkenő az, hogy konzervnyitójuk nincs. A három tudós tanakodni kezd, hogy mitévők legyenek. Először a fizikus rukkol elő a megoldással. „Keressünk egy csúcsos sziklatömböt és hajtsuk a doboz fedelét a csúcs körül 25 méter/secundummal!” A kémikus is szakmájának megfelelő ötlettel áll elő. „Melegítsük fel a dobozt 100 Celsius fölé a napon, és akkor a belső nyomás révén majd kinyílik.” A közgazdász leereszkedő modorban szakítja meg a társalgást. „De Uraim! Én sokkal elegánsabb megoldást tudok: tételezzük fel, hogy van konzervnyitónk!” Az analógia több értelemben is vonatkoztatható tudományágunkra. A világgazdaság legutóbbi fejleményei, a globális válság hullámai ugyancsak feltörhetetlennek tűnő dobozokat sodornak a közgazdászok elé, amint azt Csaba Lászlónak az Akadémiai Kiadónál angol nyelven megjelent legújabb kötete: „Crisis in Economics” érzékletesen bemutatja. Ha a szerző olvasatában a hajótörés talán túlzás is lenne a szakma állapotára, konzervnyitónk biztosan nincsen. A teljes cikk letölthető innen |
|
|
Könyvekről
|
|
Írta: Kotosz Balázs
|
Gary Koop sajátos tematikájú és egyedi megközelítésű könyvet írt a közgazdasági adatok elemzéséről. A könyv témakörei alapján a szokásos statisztika/ökonometria felosztás határmezsgyéjén helyezkedik el, hiszen az első részekben tárgyal olyan kérdéseket, amelyek szinte kizárólag statisztika tankönyvek anyagát képezik, míg az utolsó fejezetekben feldolgozott témakörök szigorúan az ökonometria tankönyvek anyagát képezik. Rövid leíró statisztikai alapozás után a könyv a korrelációra, mint kulcsfogalomra építve a regressziószámítás és a sztochasztikus idősorelemzés eszköztárát veszi sorra. A teljes cikk letölthető innen
|
|
|
|
|
|