Főmenü

Keresés

Hírcsatornák

feed-image Atom Feed
 

2007. II. évfolyam 1. szám
Reformok és társadalmi tudat
Tanulmányok
Írta: Inotai András   

Alig látott napvilágot „Az új Magyarország” program a szükségesnek tartott és részben sürgős kiigazító lépésekkel, és épp hogy sikerült elfogadtatni az első intézkedéseket a parlamentben a magyar államháztartás hiányának rendbe tétele érdekében, szinte mindenhol protestáltak. Elvben ugyan majdnem mindenki egyetért a változtatások kényszerével, de amikor a konkrétumokra kerül sor, akkor megkezdődik az egymásra mutogatás és a szükséges intézkedési csomag felpuhítása. „Minden más területen fontos az átalakítás, csak engem hagyjanak békén. Nálam minden a legtökéletesebb, egyébként is – megmondatott – a lakosság életszínvonalához nem lehet hozzányúlni. Ha pedig mégis érintve lennék, akkor nem azt, nem úgy és nem akkor kell csinálni, ahogy azt a kormányzat véli.” – Hogy hogyan, azzal kapcsolatban a status quo valóban „pokolba vivő” védelmezésén kívül egyetlen épkézláb javaslat sem hangzott el eddig.

 
C.K. Prahalad: Esélyek a piramis alján. Társadalmi felelősségvállalás és profit
Könyvekrõl
Írta: Pálinkás Judit   
„Hogy lehet, hogy a fejlett világ összes technológiája, vezetési tudása, befektetési készsége ellenére semmit sem vagyunk képesek enyhíteni a világban kitartóan tomboló szegénység és egyenlőtlenség ellen?” – teszi fel joggal a kérdést Prahalad (8. oldal).
 
 
Életútja a világgazdasághoz kötődik
Interaktív
Írta: Benczes István   
Blahó Andrással, a Világgazdasági Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárával beszélgettünk egyetemi karrierjéről, a nemzetközi szervezetekben eltöltött időkről, az újonnan induló Nemzetközi gazdasági mesterszakról és a tanszék jövőjéről.

– Már diákként is közgázos voltál. Mióta is vagy az egyetemen?
– 1965 és 1970 között voltam az egyetem hallgatója, Nemzetközi kapcsolatok szakra jártam.
   Mindjárt a diplomaszerzés évében megpróbálkoztam tanársegédként elhelyezkedni a Világgazdasági Tanszéken, de akkor ezt a KISZ nem támogatta, ezért két esztendőn át Kozma Ferenc invitálására a Minisztertanács melletti Nemzetközi Kapcsolatok Titkárságán dolgoztam, amit akkor Szita János vezetett. Két év után pedig végre sikeresen pályáztam és a tanszék munkatársa lettem.

Bővebben...
 
Hámori Balázs 60
Konferencia
Írta: Székely-Doby András   
2006. szeptember 8-án délelőtt került sor arra az ünnepi konferenciára, amellyel az Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék szervezésében Hámori Balázs tanszékvezető egyetemi tanár 60. születésnapja előtt tisztelegtünk. A meghívott előadók és a vendégek mind kifejezték az ünnepelt iránt érzett nagyrabecsülésüket, és igen meghitt, családias légkört teremtettek.
   A konferenciát Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora nyitotta meg, felvázolva Hámori professzor életpályájának néhány epizódját, majd köszöntője befejeztével megkezdődött a konferencia szakmai része.
 
Az egészségbiztosítás egyes kérdései
Auditórium
Írta: Howard J. Bolnick   
Az egészségügyi rendszer működése a világ fejlettebb gazdasággal rendelkező országaiban gyakran témája szakmai vitáknak. Ez a téma jelenleg Magyarországon is aktuális, így az egészségbiztosítással foglalkozó előadások érdeklődésre tarthatnak számot. A Budapesti Corvinus Egyetemen a Biztosítási Oktató és Kutató Csoport szervezésében 2006. június 7. és 14. között Howard J. Bolnick amerikai egészségbiztosítási szakember tartott előadássorozatot "Insurance Market Behaviour and Health Insurance" címen.
 
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

Page 1 of 4
SEO by Artio
Copyright 2010 Köz-gazdaság.