|
Doktori műhelyekből
|
|
Írta: Jámbor Attila
|
Jámbor Attila 2008 decemberében védte meg doktori értekezését a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástani Doktori Iskolájában. Az értekezés három legfontosabb megállapítása, hogy (1) a hazai gabonafélék versenyképessége 1995–1998 évek átlagáról a 2003–2006 évek átlagára az EU15 országok esetén javult, az EU10+2 és Kelet-Európa esetén viszont romlott; (2) a feldolgozott gabonafélék semelyik vizsgált országcsoport esetében sem rendelkeznek magasabb versenyképességgel és/vagy magasabb komparatív előnnyel, mint az alapanyagok; (3) a hazai gabonakereskedelem esetében a komparatív előnyök stabilabbnak bizonyultak, mint a versenyképesség, azaz egy ország belső adottságai és nem a külső befolyásoló tényezők alapján érdemes értékelni a kereskedelem irányait. Ezen következtetések hátterét és a téma részletes kutatási eredményeit foglalja össze a cikk.
|
|
|
Doktori műhelyekből
|
|
Írta: Tóth Ákos
|
Tóth Ákos a Kecskeméti Főiskola munkatársa, III. éves levelező PhD-hallgató a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kara "Versenyképesség, globalizáció és regionalitás" című doktori iskolájában. Kutatási területe az Európai Unió tagállamai által alkalmazott kultúrafinanszírozási modellek hatékonyságközpontú vizsgálata. A szerző céltudatos, logikus gondolkodású, jó problémamegoldó és kommunikációs képességgel rendelkező ember. Személyiségjellemzői, képességei és motiváltsága egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy tervszerűen haladjon előre kutatómunkájával. Számos publikációja jelent meg neves hazai folyóiratokban, és sikerrel szerepelt több nemzetközi konferencián. Magas színvonalú előadást tartott 2008-ban az Association of Cultural Economics International világkonferenciájának PhD Workshopján. (Ujhelyi Mária egyetemi docens) A teljes cikk letölthető innen
|
|
Doktori műhelyekből
|
|
Írta: Sigér Fruzsina
|
Croatia and Slovakia show two very different dynamics of Europeanization in the past two decades. Croatia got involved into the Yugoslav war of succession and missed two rounds of EU enlargements. After some “wasted years”, Slovakia caught up with the Visegrád countries and became the first country to introduce the Euro among them. The initial conditions of the two countries are similar from number of aspects. The comparison of the two cases highlight under what conditions is a country more likely to Europeanize than the other and why do governments implement measures in order to fulfil EU requirements and why others do not. A teljes cikk letölthető innen
|
|
|
|
|
|